Sokkoló, de igaz:

Jelenleg a versenyszférában járulékot fizető 1,8 millió munkavállaló biztosítja a magyar  nyugdíjrendszer működőképességét (a közszférában dolgozó 800 ezer fő járulékai eleve a költségvetésből származnak), miközben a több mint 3 millió nyugdíjas száma nő, a járulékfizetők száma pedig csökken. A matematika kíméletlenül mutatja a rendszer átalakításának elkerülhetetlenségét: a munkavállalók havi átlagban 65.500 forintot fizetnek nyugdíjjárulékra, az átlagnyugdíj 74 ezer forint, így a nyugdíjkassza súlyos hiánnyal küzd.

Öngyilkos struccpolitika:

Mivel az aktív szavazók 40%-a nyugdíjas, a pártok kampányfogásként kezelik a nyugdíjkérdést, pedig a nyugdíjkorhatár emelése (62 év) és a kedvezménnyel nyugdíjazottak arányának (94%) csökkentése nélkül a rendszer csőd felé menetel. A magánnyugdíjpénztárak sem váltották be a reményeket, hiszen egy 2008-as felmérés alapján az aktív korú magyar lakosság mindössze 17%-ának van érdemleges nyugdíj célú megtakarítása.

Érdemes egy pillantást vetni erre a korfára:

Mese nincs:

Valakinek, valamiből biztosítani kell a nyugdíjunkat, ha tisztes öregkort szeretnénk. Ha az állam és a pénztárak csak némi nyugdíj-kiegészítést tudnak nyújtani, akkor csak a magánszemélyek öngondoskodása lehet erre képes. Három reális választási lehetőségünk van: Hagyhatunk gyermekeinkre hiteleket, vagy felélhetjük életünk munkáját, esetleg szakértői segítséggel belefoghatunk egy tőkeképző programba. (A szakértői segítségen nem leterhelt, alulfizetett és a saját termékeit áruló banki ügyintézőt vagy herkentyűburger-pörgetőből kigyorstalpalódott mintha-pénzügyi-tanácsadót értek!)

Számoljunk kicsit:

Tegyük fel, hogy egy házaspár a nyugdíjára havi 20 ezer forintot tud elkülöníteni a saját számláján. Ha magyar mintára ezt bankbetétekbe és kötvényekbe helyezik, a 10. év végén várhatóan kamatokkal 3,5 millió forintjuk gyűlik össze. Ugyanez a havi 20 ezer forint egy gondosan kiválasztott, célirányos pénzügyi megoldással a 10. év végén várhatóan 4,7 millió forintra rúg majd. 20 éves periódusban a különbözet már 8,5 mft lehet.

A megdöbbentő különbség oka, hogy hazánkban évi (!) 2 órát szánunk a pénzügyeink tudatos áttekintésére, míg a fejlettebb pénzügyi kultúrájú országokban a lakosság fele 1-2 havonta megteszi ezt.

Pénzügyi tájékozottságunk messze az európai átlag alatt kullog, azokat az öngondoskodási formákat, melyeket Hegyeshalomtól nyugatra magától értetődőnek tekintenek egy átlagos családban, nálunk a többség úri huncutságként kezeli.